| Kaposvár, a turisztikai célpont |
| 2010. július 20. // 09:54 |
|
Kezd beérni a gyümölcse mindazon erőfeszítésnek, amelyet bő egy évtizede teszünk azért, hogy Kaposvár ne csak két-három napra marasztalja nálunk a vendégeket, hanem hosszabb időre is. Jó látni, hogy nyár közepén, a szabadságolások idején nemhogy kiürült volna a város, hanem éppen ellenkezőleg, vendégek ezrei róják utcáit. Most éppen a hatodik alkalommal megrendezett ifjúsági focifesztivál miatt érkezett a legtöbb vendég, több mint 4000 gyermek és kísérőik alkotják a színes kavalkádot. Ők a világ minden tájára elviszik városunk hírét. A városunkét, amelyről az Ausztriát és Svájcot is megjáró venezuelai csapat tagjai egyöntetűen azt mondták: az eddigi legszebb város, ahol útjuk során megfordultak. Szabad szálláshely már nincs Kaposváron - kollégiumaink, vendéglátóhelyeink, szállodánk is tele -, s a vendéglősök is elégedettek a forgalommal. S az igazán jó hír az, hogy ez nemcsak ezen az egy héten van, lesz így. Az még csak természetes a fentiek ismeretében, hogy a csütörtökön érkező kínai delegációnak már csak Kardosfán találtunk szállást, ám a szervezők arról tájékoztattak, hogy az augusztus 13-a és 20-a közötti nemzetközi kamarazenei fesztivál idejére is lefoglaltak minden szálláshelyet. Közös munkával elértük tehát, hogy Kaposvár turisztikai célpont lett, olyan város, ahová évről-évre érdemes visszajönni. Ennek pedig mindannyian érezni fogjuk az előnyeit! |




