Levél Szita Károlytól

 
 

Írjon nekem!

 
 
 
 

RSS

 
 

Jelöljön ismerősnek!

 

Keresés

Fellegi, Navracsics, Fazekas
2010. július 06. // 15:07
Nyilván mindannyiuknak feltűnt, hogy az áprilisi választások megnyerése után nem hetekig tartó dinóm-dánom következett, nem győzelmi lakomák folytak, hanem azonnal megkezdődött a munka. Nem is tehettünk másként, a minisztériumokban és nálunk, önkormányzatoknál is sok megoldásra váró feladat akadt. Sőt, nekem is egyre több a feladatom, hiszen végre megkezdődhet egy valódi, értelmes párbeszéd a kormány és az önkormányzat között.



Az elmúlt nyolc évben számtalan esetben kértük a kormány segítségét olyan kérdésekben, amelyek minden kaposvári számára rendkívüli fontossággal bírnak. Ezek egy része munkahelyteremtő beruházásokat takar – ilyen a 67-es gyorsforgalmi út és a taszári repülőtér hasznosítási ügye -, de említhetem a Kaposvár védjegyének, legértékesebb imázs jegyének is tekinthető, felújításra szoruló Csiky Gergely Színházat is. Sajnos nem kaptuk meg a kívánt támogatást, pedig ez sokat jelentett volna az itt élőknek.



Három olyan nagyságrendű beruházásról van szó, amelyet állami szerepvállalás nélkül nem lehet megkezdeni. Ugyanakkor mihamarabb el kell kezdeni megvalósításukat. Ehhez a munkához keresem a támogatókat a kormány berkein belül. Ezért kezdeményeztem tárgyalásokat Fellegi Tamás fejlesztési miniszterrel, Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettessel és Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszterrel, aki csütörtökön látogat Kaposvárra.

Eddigi tapasztalataim alapján annyit már most mondhatok: a kaposváriak kérése végre eljutott a kormányig.

|
 

Hozzászólások 

 
Zágoni Klára
2010-07-06 / 19:09 "A kaposváriak kérése eljutott a kormányig"
és-
a Varga Laci atya vezetésével az állandó

sztségimádással még feljebb!

Tetszett a fiatalokkal egy kis időt ott a

templomban tölteni?

Tisztelettel z Klára
 

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés